top of page

      INFORMATIKA      

Drescher Magyarországi Direct Mailing Kft.
Informatika.jpg
Szerver.jpg

Gyakorlatilag bármilyen bejövő adatformátumot tudunk fogadni és feldolgozni. Ahol nem AFP állományt kapunk, cégünk saját szoftveres szakemberei állítják elő a megfelelő nyomtatási képet és az OMR kódolást. Az adatok feldolgozásán, a számla vagy nyomatkép megjelenítésén túl legtöbb megbízónk részére fejlesztéseket is végzünk, valamint ajánlunk külön informatikai szolgáltatásokat, úgymint hiteles (elektronikus aláírással és időbélyeggel ellátott) elektronikus másodpéldány előállítása, tároló infrastruktúra biztosítása a másodpéldányok megőrzéséhez a Drescher Archív rendszerben, saját brand alatti (szolgáltató saját honlapjába épülő) elektronikus számlabemutatási megoldás biztosítása Ügyfeleink számára, valamint egyéb elektronikus számlázással kapcsolatos informatikai megoldások.

Technológiánk lehetővé teszi, hogy a papírra kerülő nyomtatási képpel teljesen megegyező tartalommal elektronikus formában, PDF-ben is előállítsuk az egyes dokumentumokat. Ezek igény szerint átadhatók a Megrendelőnek, illetve lehetőség van a papíron kibocsátott dokumentumok hiteles elektronikus másolatának előállítására, az elektronikus formának jogszabályokban előírt fokozott biztonságú aláírással és minősített időbélyeggel történő ellátásával. A PDF-ek tárolására és visszakeresésére kifejlesztett Archív rendszerünk segítségével hatékony támogatást nyújthatunk Ügyfeleinknek az elektronikus másolatok megőrzésében is, a megőrzéshez szükséges technológiai és infrastrukturális elemek biztosításával. Az elektronikus aláírás és archiválás területén stratégiai partnerünk az E-Group Zrt.

Az elektronikus számlakiküldést támogató megoldásunk alapjai az elektronikus számla-objektumok előállítása, illetve a bemutató szolgáltatókkal történő informatikai együttműködés. Ügyfeleinknek nem kell az elektronikus számlakibocsátó felé új technológiát bevezetni és menedzselni: a számlázási folyamatban a kibocsátónak elég az eddigi módon a Dreschernek átadni az állományokat, esetleg annak megjelölésével, hogy az ügyfél elektronikus fizetési csatornára regisztrált.

bottom of page